Szombat van. Ma van Hope esküvője..fáj ezt kimondani..anno még úgy volt,hogy én leszek a férje..és az lett volna minden álmom,de őt nem lehet megállítani. Van még 2 óra az esküvőig..jobb lesz ha sétálok egyet.
Elindultam és egyszercsak megláttam Jasont csókolózni egy csajjal..de nem,az nem Hope volt. Tudtam,hogy itt a lehetőség,hogy bebizonyítsam,hogy Jason nem neki való,gyorsan lefényképeztem őket.
- Szeretlek.-mondta.-várj rám !
Gyorsan elmentem onnan,és éreztem,hogy most itt van a lehetőség,hogy visszaszerezzem Őt !
Mire hazaértem már el volt menve mindenki..ránéztem az órámra és láttam,hogy negyed 3 van,szóval már elkezdődött minden. Amilyen gyorsan csak tudtam rohantam a templom felé..
*Hope szemszöge*
Eljött hát a nagy nap..a ruhám tökéletes..hajam is..sminkem is..
Lassan bevonultam a templomba..minden szépen fel volt díszitve..akár a filmekben. Lassan bevonultam a zenére,meellettem apa állt. Jason már várt engem. Nagyon boldog voltam.
Innen hallgassátok ezt a zenét..így hatásosabb !
...
Most kellett elmondanunk a fogadalmakat. Én kezdem:
"ígérem,hogy melletted leszek mindig,és szeretni foglak,mert...
- Hoope ne kérlek ne tedd ezt ..Jason csak megcsal téged..-mutatott meg nekem egy képet,amin Jason öltönybe csókolózik egy csajjal.
- Te szemét állat !-fordultam felé,majd sírni kezdtem,Ashley egyből mellém ugrott de nem nagyon segített,mért én vagyok mindig az,akit megbántanak ? Mért nem lehet nekem soha egy boldog percem sem ?
- Hope...hadd magyarázzam meg !
- Ne..ne magyarázz nekem semmit !-zokogtam,majd egy erős fájdalmat éreztem a fejemben és egy olyan képet láttam,amint Harry letérdel elém,megkéri a kezem és igent mondok neki ! Akkor egyből minden eszembe jutott és mindenre emlékeztem..a közös percekre,a csókjaira,öleléseire..és mindenre !-Sajnálom !-suttogtam,majd összeestem...
*Harry szemszöge*
Összeesett ! Minden az én hibám..nem akartam,hogy ez legyen..most miattam lesz megint baja,tudom jól,hogy ezt nem kellett volna..de legalább megakadályoztam ezt az egészet. A kórház felé tartunk,megint.. Szegénykém már annyiszor megjárta a kórházakat hoogy csak na. Mikor megérkeztünk,egyből betolták egy terembe,ahonnan átöltözve hozták ki,de még midnig nem volt magánál.
- Doktorúr..mit tud mondani róla ?-fordultam az orvos felé.
- Az a baj,hogy az emlékezete ugyan visszatért,de túl nagy teher érte..és az agya ezt nem képes felfogni..
- Ez mit jelent ?
- Sajnálattal tölt el,hogy ezt kell mondanom,de készüljenek fel a legrosszabbakra !
- Ne !-hajtottam le a fejem.
Jason elment azzal a ribancával,a többiek ünneplő ruhában gubbasztanak a folyosókon ...én meg magamba roskadva nézem a kórház falait..és csak a legjobbakat remélek. Az orvos szólt,hogy Hope-hoz bemehet valaki..de csakis egy valaki,hogyha felébred,ne érje sokk.
Kikönyörögtem,hogy hadd mehessek én,majd szépen lassan bementem.
Szegénykém az ágyon feküdött,mindenféle csövek lógtak ki belőle,ahányszor rápillantottam egy köönnycsepp gördült le az arcomon. Miért érdemli ki ezt ? Mért nem én fekszek most ott ? Összeszorul a szivem,ha visszagondolok arra,amiket az orvos mondott..."készüljenek fel a legrosszabbakra !"
Hogy ?! Mégis hogy készüljünk fel a legrosszabbakra ? Arra nem lehet felkészülni..mikor mindennél jobban szeretsz valakit,hogy készülj fel a legrosszabb dologra ? Nem..erre nem lehet felkészülni.
Ott ültem magatehetetlenül,várva az Isteni csodára,mikor Hope nyöszörögni kezdett.
- Hope !
- Sajnálom..Szeretlek !-mondta nagy nehezen,majd a gép,ami a szívverését mutatta csak egy csíkot mutatott és sípolni kezdtem !
- Nee ! Könyörgök Hope ne !-sírtam el magam,de addigra már bennt voltak az orvosok és kiküldtek minket..egymás vállára borulva sírtunk.
1O perc múlva kijött mr. Travor.
- Dokotrúr..sikerült újraéleszteni ?-rohamoztuk le.
- Sajnálom de Hope Cowell meghalt !
- Neeee !-ordítottam fel,majd az egész kórház tőlem zengett..-nem lehet igaz..nem tehetik ezt velem ! Doktorúr !-zokogtam.
- Sajnálom !
Bementem,hogy utoljára láthassam..le volt takarva..el sem tudjátok képzelni,hogy milyen rossz volt ezt látni,a könnyeim patakokban hullottak a szememből. Leemeltem róla a takarót,majd utoljára végignéztem..megfogtam a kezét és mégjobban sírtam. Bejöttek a többiek is..mindenki keservesen sírt..Ez életem legeslegrosszab napja..elvesztettem..vége az életemnek.
Csak utolsó szavai csengenek a fülemben : " Sajnálom,szeretlek ".
VÉGE !
Hát elértük az utolsó részt is..remélem tetszett a blogom...tehát most vége van..jó volt ez a pár hónap..köszönök minden kommentárt..és oldalmegtekintést..szeretlek titeket xx.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése